Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
A lakossági bizalom javulásával és az alacsonyabb kamatok hatására a használtlakás-piacon már tavaly év elején megtörtént a fordulat, az újlakáspiac fellendülését pedig olyan kormányzati ösztönzők segítették az év elején, mint a Demján Sándor Program keretében megvalósuló Lakhatási Tőkeprogram – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára az M1 műsorában.
Szerző(k): Farkas TiborAz első negyedévben a lakásárak 5,7 százalékkal emelkedtek az EU-ban, míg a bérleti díjak 3,2 százalékkal nőttek 2024 azonos negyedévéhez képest. 2024 negyedik negyedévéhez képest pedig a lakásárak 1,4 százalékkal, a bérleti díjak pedig 0,9 százalékkal nőttek az Eurostat friss adatai szerint.
Szerző(k): Farkas TiborA lakhatási válság már régóta foglalkoztatja a közvéleményt, hiszen egyre nehezebb lakást vásárolni vagy bérelni a növekvő árak és bérleti díjak miatt. Most az első lakást vásárlók érdekében lépett egy nagyot a kormány.
Szerző(k): Farkas TiborAz IGPark Debrecen 20 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokát 100 százalékos bérbeadottsággal adta át az Innovinia.
Szerző(k): Farkas TiborA kormány új, 3 százalékos kamatozású hitelprogramja jelentős élénkülést hozhat az ingatlanpiacon a fiatal, első lakásukat vásárlók körében. A kereslet további növekedésére lehet számítani, az áremelést sem zárhatjuk ki, de sok múlik azon, hogy a keresett kisebb lakások, garzonok kínálata hogyan alakul a jövőben.
Szerző(k): Farkas TiborTovábbra is kettősség jellemzi a magyarok állandó belső vándorlásait: vannak olyan vármegyék, melyek fokozatosan szinte kiürülnek, míg máshol lassan ki kell tenniük a településeknek a „megtelt” táblát – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből.
Szerző(k): Farkas TiborMagyarországon hivatalosan több lakás van, mint ahány háztartás — mégis egyre többen érzik úgy, hogy lehetetlen saját otthonhoz jutni. A szociális bérlakások háttérbe szorultak, az árak évek óta emelkednek, és kevés új lakás épül. Eközben sokan befektetésként vásárolnak ingatlant, ami még inkább megnehezíti az első lakást keresők dolgát. Hogyan jutottunk idáig, és mit lehetne tenni?
Szerző(k): Farkas TiborSzegeden nyitotta meg első regionális irodáját a CBRE. Ez a lépés újabb mérföldkő a cég hazai jelenlétében, és jelentős lehetőséget teremt a dél-alföldi régió ingatlanpiacának fejlesztésére, helyi vállalkozások és befektetők számára egyaránt. Magyarország harmadik legnépesebb városaként Szeged fontos szerepet tölt be a hazai ipari, logisztikai és üzleti szolgáltató szektorokban.
Szerző(k): Farkas TiborÚjabb 10 ezer négyzetméter területre írt alá bérleti szerződést a HGLa HelloParks ipari ingatlanfejlesztő maglódi megaparkjában. A logisztikai szolgáltató tavaly 5 ezer négyzetméteren kezdte meg működését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében, a mostani bővítéssel már összesen 15 ezer négyzetméteren végzi majd tevékenységét.
Szerző(k): Farkas Tibor